Európai Bizottság: az idén és jövőre erős marad a gazdasági növekedés

A gazdaság növekedése 2018-ban és 2019-ben várhatóan erős marad az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt, a mutatók ebben az évben 2,1 százalékkal, jövőre 2 százalékkal javulnak - közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.

Az idén 4, jövőre 3,2 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság

Valamelyest javította az Európai Bizottság a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát, a szervezet az idén 4 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülésre számít Magyarországon a korábban várt 3,7, illetve 3,1 százalékkal szemben.

A Sparnál az idei tanévben 900 diák tölti szakmai gyakorlatát

A Spar Magyarország a 2017/18-as tanévben mintegy 900 tanulószerződést kötött diáknak teszi lehetővé a szakmai gyakorlatot, közülük 452-en már teljesítették a szakmai vizsgát - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

ITM: az ipari termelés májusi növekedése megfelel a várakozásnak

Az ipari termelés májusi alakulása a vártnak megfelelő - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán az ipari termelés adataira reagálva.

KSH: májusban is nőtt az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,8 százalékkal emelkedett - erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Turisztikai Ügynökség: csökkent a turizmus szezonalitása és területi koncentráltsága

Erősödött az év első öt hónapjában a turizmus, a bővüléssel párhuzamosan egyre több úti célon sikerült csökkenteni a szezonalitást, és a forgalom területi koncentrációja is enyhült - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség a legfrissebb statisztikai adatokról az MTI-nek szerdán.

A magyar nők évi másfél milliárd forintot költenek szőrtelenítésre

Júliusban tetőzik a szőrtelenítő termékek és női borotvák eladása, amelyre tavaly június és idén május között több mint másfél milliárd forintot költöttek el a magyar nők, jellemzően drogériákban - közölte a Nielsen piackutató szerdán az MTI-vel.

KSH: nőtt a szarvasmarha- és a sertésállomány, csökkent a juhok száma

Az elmúlt egy évben 15 ezerrel nőtt a szarvasmarha-, 50 ezerrel a sertésállomány, ugyanakkor a juhok száma 14 ezerrel, a tyúkoké pedig 776 ezerrel csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: májusban 7,5 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma, 10 százalékkal a bevétele

Májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 7,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma ezzel 7,5 százalékkal hal

ITM: erős magyar vállalkozásokra és stabil munkahelyekre van szükség

A fenntartható növekedés és a méltó életkörülmények megteremtésének eszköze a versenyképesség, amihez erős vállalatokra, stabil munkahelyekre és növekvő bérekre van szükség - mondta az MTI-nek szerdán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozás

Kissé mérséklődik a külkereskedelem többlete idén az elemzők szerint

Az idei külkereskedelmi többlet mintegy 710 millió euróval 7,37 milliárd euróra mérséklődik a tavalyi 8,08 milliárd euróról a Takarékbank elemzője szerint.

A Richter szellemi jogokat vásárol

A Richter Gedeon Nyrt. 5 millió svájci frankért megvásárolja a svájci Fertility Biotech AG-től a Bemfola/Afolia nevű készítmény szellemi tulajdonjogait az Egyesült Államokban - közölte a Richter kedden az MTI-vel.